km/óra
  2025.06.18., szerda  •  Arnold, Levente napja
800 hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben szombaton

800 hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben szombaton

Az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományos Országházi Gyermekkarácsonyi ünnepségen nyolcszáz, nehéz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű általános iskolás gyermeket látott vendégül Magyarországról és határon túli, magyarok által lakott településekről szombaton a Parlamentben.

Az ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a gyerekeket, kísérőiket és tanáraikat, majd felidézte, hogy a Parlament csodálatos épülete felmenőink közös erőfeszítéséből, munkájából és pénzéből épülhetett fel.

„Az, hogy ma ti itt vagytok a Kárpát-medence különböző területeiről – Felvidékről, Délvidékről, Partiumból, Erdélyből, az anyaországból –, valamint a Kárpát-medencén túli Csángóföldről, az is azt bizonyítja, hogy ez több mint kis-Magyarország Országgyűlésének az épülete, ez a nemzet háza. Hazajöttetek, Isten hozott benneteket!” – fogalmazott a házelnök.

Kövér László arra kérte a jelenlévő gyerekeket, hogy imádkozzanak a kárpátaljai gyerekekért, akik nem lehetnek jelen a szombati ünnepségen, hogy a jövő évi Országházi Gyermekkarácsonyon már ők is ott lehessenek.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke bemutatta a gyerek házelnököt és képviselőtársait, akik közül voltak, akik Csángóföldről, mások Székelyföldről, a Felvidékről, valamint az anyaországból érkeztek. Ezt követően Kövér László átadta az Országház kulcsát a gyerek házelnöknek.

A parlamenti főlépcsőn tartott műsorban fellépett a Bolyki Balázs és a B4 zenei formáció, valamint Gubik Petra, Oláh Gergő, Vastag Csaba és Vastag Tamás. Az előadás végén a fellépők a közönséggel együtt elénekelték a Kiskarácsony nagykarácsony című dalt. A műsorban Mikes Anna, Suti András, Tóth Katica és Baranya Dávid táncelőadását is láthatták a gyerekek.

A felsőházi teremben az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium növendékeinek zenés műsora, a Vadászteremben pedig a Kulturált Közlekedésért Alapítvány közlekedési játéka várja délutánig a gyerekeket, a Delegációs Teremben a Pénzmúzeum programján vehetnek részt, a Déli Társalgóban pedig ismert sportolókkal találkozhatnak.

A Déli dunai folyosón kézműves-foglalkozás, arcfestés, mézeskalács készítés, buborékfújás és lufihajtogatás lesz, a Gobelin teremben tánctanítással várják a gyerekeket, ezen kívül országházi sétával is készülnek a szervezők.

Az Országházi Gyermekkarácsony műsora a Parlament főlépcsőjén a csángóföldi gyerekek énekprodukciójával zárul.

 

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Bloomsday Szombathely 2025: Íme a teljes program!
Bloomsdayre fel! Kortárs alkotókkal, irodalommal, zenével és performanszokkal érkezik Szombathely egyedülálló kortárs összművészeti fesztiválja 2025. június 13. és 16. között a Leopold Bloom sétánnyá avanzsált Rákóczi Ferenc utcában. A négynapos rendezvényt dr. Nemény András polgármester, Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Fő téri Joyce-szobornál, majd felvonják Bloomlandia zászlaját, és a porcukor-pecsételés, sörcsapolás sem marad el.
Szörnyű repülőkatasztrófa: lezuhant egy Londonba tartó repülőgép 242 emberrel a fedélzetén Indiában (frissítve)
Balesetet szenvedett csütörtökön az Air India légitársaság Angliába tartó repülőgépe az indiai Ahmadábád repülőterén.
Megy a gőzöst játszottak a bakterral a késő vonatra váró utasok Balatongyörökön
Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumpilfejű palacsinta.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Bloomsday Szombathely 2025: Éljen Joyce! Éljen Szombathely! – kezdetét vette az egyedülálló művészeti fesztivál (képgalériával)
Pénteken délután kezdetét vette a 2025-ös Bloomsday Szombathelyen, hagyomány szerint a Fő téri James Joyce szobornál. Köszöntőt mondott dr. Nemény András, Ragnar Almqvist Írország magyarországi nagykövete és az idei fesztivál díszvendége, Nádasdy Ádám író.
OSZAR »