km/óra
  2025.06.01., vasárnap  •  Tünde napja
Játszótérátadás és környezettudatos délelőtt Oladon

Játszótérátadás és környezettudatos délelőtt Oladon

A CLLD program keretében sikerült lehívni 750 millió forintot a Savaria Jövőjéért Helyi Akciócsoport (HACS) a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiában kitűzött célokra városunknak, így több játszóteret – köztük az oladit is - teljesen felújították a közelmúltban. A múlt pénteken az Oladi Általános Iskola diákjait az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. munkatársai érdekes programokkal várták. Ma délelőtt megtörtént a játszótér hivatalos átadója is, mindkét eseményen részt vett dr. Horváth Attila alpolgármester, a körzet képviselője.

Mint ismeretes, Oladon a Kodály Zoltán utca – Nagy László utcai lakótömbök által határolt játszóteret teljesen felújíttatta az önkormányzat. A korábbi eszközöket elbontották. A játszótér déli részére homokozó, hintakombináció, mini házikó, rugós vitorlás, karusszel (mozgásukban korlátozottak számára is alkalmas, gumiburkolattal); az északi részére kötélmászóka, csúszdás mászóvár, fém csőcsúszda, zigzag egyensúlyozó, valamint mérleghinta került. A leromlott állapotú padokat elbontották, helyére újak kerültek.
 
A múlt pénteken az Oladi Általános Iskola diákjaira érdekes, környezettudatos programok vártak. Játékos formában bővíthették ismereteiket az egészséges táplálkozásról, a szelektív hulladékgyűjtésről, de kipróbálhattak újrahasznosított eszközöket is.

- Nagyon örülök, hogy ilyen szép körülmények között játszhatnak az oladi gyerekek, akikből egyre több van. Fejlődik ez a városrész is – fogalmazott dr. Horváth Attila.
Ma délelőtt aztán megtörtént a játszótér hivatalos átadója is. Dr. Horváth Attila rövid köszöntője után a Hétszínvirág Óvodából érkező gyermekcsoport adott elő tavaszköszöntő műsort.

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Belehalt a sérüléseibe a januárban Szombathely határában balesetet szenvedett fiatalember
A VW egy erősen jobbra ívelő kanyarban sodródott át a szemközti sávba, ahol egy MG belehajtott az oldalába. A 20 év alatti fiatalembert négy hónapja válságos állapotban szállították kórházba.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Halálos baleset történt Szombathelyen: gyalogost ütöttek el a Dolgozók útján
Halálos baleset történt Szombathelyen, a Dolgozók útján szombat este. A korábbi információkkal ellentétben nem rollerest, hanem gyalogost ütött el egy Sé irányába tartó autó.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fantasztikus évet zártak a NER-cégek
Továbbra is rendkívül nyereségesen működnek Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti barátjához, Mészáros Lőrinchez és családi köréhez köthető vállalkozások, de jól megy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter feleségének honlappal és telefonszámmal sem rendelkező cégének is, derül ki a friss pénzügyi beszámolókból, amelyeket a 444.hu szemlézett.
Virtuális utazás Spanyolországba
Spanyolországban tehettek egy virtuális utazást azok, akik csütörtökön a Jászai Utcai Közösségi Térbe látogattak el.
Bajnokok Ligája 2025: története első győzelmét aratta a PSG
A Paris Saint-Germain története során először nyerte meg a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a sorozat szombati, müncheni fináléjában kiütéses, 5-0-s sikert aratott az Internazionale felett.
Holdbeli csónakos díjátadó gála 2025: Németh Judit lett a Weöres Sándor Színház örökös tagja, Mari Dorottya az évad színésze
Rangos díjakat adtak át május 31-én, szombaton a Weöres Sándor Színház évadzáró gálaműsorán. A Holdbeli csónakos díjátadó idén is a színház egyik legfontosabb eseménye volt: örökös tagság, évad színésze díj, közönségdíj és háttérdolgozói elismerés is gazdára talált.
Így egykerekeztek motorosok a forgalmas Rohonci úton
Visszatérő közlekedési probléma Szombathelyen, hogy vannak, akik versenypályának használják a közterületeket. A 112Press.hu-nak egy olvasó küldött arról friss videót, ahogyan fiatal motorosok egykerekezve versenyeznek a négysávos Rohonci úton, a város szívében.
OSZAR »