
Ausztria: lelőtte volt élettársát egy magyar férfi, a hatóságok nagy erőkkel keresik
A pinzgaui (Salzburg tartomány) Maria Almban szombat este megöltek egy 34 éves német nőt. Sajtó- és rendőrségi információk szerint a gyilkosságot az áldozat volt barátja, a 32 éves magyar férfi követte el – írja a krone.at.
A nő és a férfi többhónapos kapcsolat után tavaly szakított, az eddigi információk szerint szétválásuk után is többször összevesztek. Úgy tudni, szombaton este is azért találkoztak, hogy a szakítás utáni dolgokat megbeszéljék.
Aztán az egyik helyi élelmiszerbolt parkolójában az első jelentések szerint nem sokkal éjfél után lelőtték a német nőt. Az elkövető ismeretlen irányba elmenekült – közölte a salzburgi tartományi rendőrkapitányság szóvivője.
A krone.at úgy tudja, volt szemtanúja a gyilkosságnak, a lelőtt nő egyik barátnője, aki elkísérte a találkozóra a későbbi áldozatot, de a háttérben maradt.
A környékbeli házak lakói riasztották a rendőrséget, ám mire a járőrök a helyszínre értek, az elkövető eltűnt.
A tartományi rendőrség szűkszavú közleménye szerint az éjjel 0 óra 40 perckor egy 32 éves magyar férfi lőfegyverrel halálosan megsebesítette volt élettársát, egy 34 éves német nőt. Az eset pontos körülményeit és annak motivációt vizsgálják, az elkövető ismeretlen irányban menekült el a helyszínről, a hatóságok nagy erőkkel keresik.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.