km/óra
  2025.05.30., péntek  •  Janka, Zsanett napja
Savaria Karnevál 2024: Ép testben ép lélek

Savaria Karnevál 2024: Ép testben ép lélek

A jól megszokott helyszínek és programok mellett több speciális kísérőhelyszíne is volt a XXIII. Savaria Karneválnak. Ilyen volt a Kilences kávézó, ahol helyi alkotók, termelők és előadóművészek mutatkozhattak be.

A karnevál egyik különleges hangulatú kísérőhelyszíne volt a Kőszegi utcai Kilences kávézó, amely civil és életmódudvarként szolgált. Foglalkoztak az egészséggel, a mozgással, a lélek dolgaival, készültek kézműves és játékos foglalkozásokkal és teret biztosítottak helyi alkotóknak, termelőknek és előadóművészeknek a bemutatkozásra.

Kitelepült az Esőemberke Alapítvány és bemutatta a foglalkoztatóban készült termékeket, bemutatót tartott a Höveji Csipke Egyesület, vajas kekszet és mézeskalácsot lehetett készíteni a KALÁSZ-szal, hajban viselhető rózsakoszorút a Márk-rózsa Barátok Egyesülettel, a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány gyalogtúrákra toborzott, boccia labdajáték bemutatót tartott és közös játékra invitált a Mozgássérültek Összetartás SE, bizsu csere-berét és ékszerkészítő foglalkozást tartott a Szent Márton Cserekör, kicsiknek és nagyoknak készült különböző foglalkozásokkal a Vasvári Népfőiskoláért Alapítvány, a Vas Vármegyei Mentésügyi Alapítvány pedig légúti idegentest elsősegély és újraélesztés bemutatót tartott.

Akusztikus koncertet adott a Capito Gitár Klub, az Xcuse, a Paris Gitano, a Gőzgép, Bári Valter, a That’s Right Baby!, a Napsugár Egyesület, Korponay Zsófi és Peltzer Géza, a Háklár banda, Skultéty Rita és a Vas megyei Képes Levelezőlapgyűjtők Retró dalköre.

Bemutatkozott a zalaszentgróti Dóka Éva Pincészet, volt vers est Devecsery Lászlóval Bodó Anita előadásában, kiállították Farkasréti György asztrofotóit, volt kerekasztal beszélgetés a forrás teremtésről, önismereti asztrológia Balogh Ildikóval, vezetett falfestmény körtúra a belvárosban Salamon Júliával és Szántó Istvánnal, lehetett mesére alkotni Zemlényi Orsival, bemutattak alternatív egészségmegőrző és helyreállító módszereket, mint az aromaterápia, az access bars, az indiai fejmasszázs, az Élet a testben program keretében pedig ki lehetett próbál az egyre népszerűbb szakrális körtáncot is. A közös táncolást egy rövid beszélgetés előzte meg, ezen Skultéty Katalin bemutatta, mi is ez táncos forma, hogyan került vele kapcsolatba, mi az, ami a tánc által megélhető, tapasztalható.

A szakrális körtánc egyik jellemzője, hogy gyorsan összeköti az egymás számára addig idegen embereket. Így történt most is, az érdeklődők pillanatok alatt összegyűltek és a fák tövében megszületett a Kör, mely egyben a Teljességet, az Egységet is szimbolizálja, középpontban díszítéssel (virággal, kendővel és gyertyával), ami a résztvevők belső középpontjának kivetülése. Ekörül mozognak, ebből merítenek, ettől távolodnak el és ehhez térnek vissza a tánc során.

Skultéty Katalin elmondta, a tánc lépései egyszerűek, könnyen elsajátíthatóak, előzetes tudás nem szükséges hozzá. A közös mozgás zenéi utazásra viszik táncosokat, azonban nemcsak távoli tájakra jutnak el, hanem önmagunkba is a mozdulatok megformálásával, illetve a test és lélek szabad szárnyalásával. A körtánc kiszakítja az embereket a mindennapok kattogásából, nem kell megfelelni senkinek, együttlétben táncolnak egymásért és önmagukért, ennek pedig erőteljes gyógyító ereje van, a Körben a kapcsolódás révén a résztvevőkben rejlő kincsek felszínre kerülnek.

Különleges védjegy átadó ünnepséget is tartottak: közösen ünnepelték azokat a helyi termelőket, szolgáltatókat, akik elkötelezettségükkel, szakértelmükkel és minőségi munkájukkal kiérdemelték a Helyben vagyunk védjegyet. A védjegyet szimbolizáló táblát és az ajándékcsomagot 18 szervezet vehette át: Bükfürdői Termelői Piac, Desits Vendégasztala (Csepreg), Ezerjó Farm és Vendégház (Csehi), Farm Manna (Dáka), Harmónia Öko-kert (Balogunyom), Hegypásztor Kör (Oszkó), Hodászi Pálinkafőzde (Hegyháthodász), Ízes Vidék Gasztroműhely (Oszkó), Jeli'kát Büfé és Infopont (Kám), Kilences Kávézó (Szombathely), Kiscsőszi Értékvásár, Menedék Ökokert (Városlőd), Nádasdi Helyi Termelői Piac, Őshonos Állatpark (Alsóújlak), Porta MészÁsó (Gyöngyösfalu), Rábapatyi Termelői Piac, Szombathelyi Városi Vásárcsarnok, Vasi Zöld Kosár bevásárló közösség.

Fotó: Mészáros Zsolt

kapcsolódó galéria
címkék
2024, access_bars, Alsóújlak, aromaterápia, asztrológia, Balogh_Ildikó, balogunyom, Bári_Valter, Bloomsday, Bloomsday_2024, Bloomsday_2024_Szombathely, bloomsday_szombathely_2022, Bodó_Anita, Bükfürdő, Bükfürdői_Termelői_Piac, Capito_Gitárklub, Civil_Közösségi_Szolgáltató_Központ, civil_szervezetek, Csehi, Csepreg, Dáka, Desits_Vendégasztala, Devecsery_László , Dóka_Éva_Pincészet_Zalaszentgrót, egészséges_életmód, Élet_a_testben_program, Esőemberke_Alapítvány, Ezerjó_Farm_és_Vendégház, falfestmény, Farkasréti_György, Farm_Manna, Gőzgép_zenekar, Gyöngyösfalu, Háklár_banda, Hegyháthodász, Hegypásztor_Kör, Helyben_vagyunk_védjegy, Hodászi_Pálinkafőzde, Höveji_Csipke_Egyesület, indiai_fejmasszázs, Ízes_Vidék_Gasztroműhely, Jeli'kát_Büfé_és_Infopont, KALÁSZ, Kám, karnevál, Karnevál_Szombathely, kerekasztal_beszélgetés, Kilences, Kilences_Kávézó_Szombathely, Kiscsősz, Kiscsőszi_Értékvásár, korponay_zsófi, korponay_zsófi_szombathely, Márk-rózsa_Barátok_Egyesület, Menedék_Ökokert, mentális_egészség, Monspart_Sarolta, Monspart_Sarolta_, Monspart_Sarolta_Egészséges_Életmódért_Alapítvány, Mozgássérültek_Összetartás_SE, murális_műhely, Nádasd, Nádasdi_Helyi_Termelői_Piac, Napsugár_Egyesület, Őshonos_Állatpark, Őshonos_Állatpark_Alsóújlak, Oszkó, Paris_Gitano, Peltzer_Géza, piac, Polákovics_Marietta_Vásárcsarnok, Porta_MészÁsó, Rábapaty, Rábapatyi_Termelői_Piac, Salamon_Júlia, savaria_karnevál_2024, Savaria_karnevál_helyszínei, savaria_karnevál_helyszínek_2024, savaria_karnevál_programok_2024, Savaria_Történelmi_Karnevál, Skultéty_Katalin, Skultéty_Rita, szakrális_körtánc, szakrális_körtánc_szombathely, Szántó_István, Szent_Márton_Cserekör, Szombathely, Szombathelyi_Civil_Kerekasztal, szombathelyi_piac, Szombathelyi_Vásárcsarnok, termelői_piac, That_s_Right_Baby, Városi_Civil_Alap_pályázat, Városlőd, vásárcsarnok, Vasi_Zöld_Kosár, Vasvári_Népfőiskoláért_Alapítvány, Vas_Megyei_Civil_Szolgáltató_Központ, Vas_megyei_Képes_Levelezőlapgyűjtők_Retró_dalköre, Vas_Vármegyei_Mentésügyi_Alapítvány, vers, Xcuse_zenekar, XXIII._Savaria_Történelmi_Karnevál_Szombathely, Zemlényi_Orsi, önismeret, _2024
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Belehalt a sérüléseibe a januárban Szombathely határában balesetet szenvedett fiatalember
A VW egy erősen jobbra ívelő kanyarban sodródott át a szemközti sávba, ahol egy MG belehajtott az oldalába. A 20 év alatti fiatalembert négy hónapja válságos állapotban szállították kórházba.
Programajánló – Szombathely: Food Truck Show, gyereknapi forgatag, kutyás tájfutás és hősök napi megemlékezés
A május 24-25-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Food Truck Show a szombathelyi Fő téren: görög fánk dubaji csokival, mézes-chilis harcsa és az ország egyik legjobb kacsatepertője is megkóstolható
A hagyományos görög fánk dubaji csokival, a mézes-chilis harcsa és az ország egyik legjobb kacsatepertője is kihagyhatatlan a hétvégi Food Truck Show-n. Május 23. és 25. között közel húsz mozgó street foodos érkezik Szombathely főterére, ahol az ismerős és vadiúj kocsik mellett egész hétvégén helyi zenészek lépnek fel a One Man Stage színpadán, ráadásul a gyereknapi vurstli sem marad el.
legfrissebbek
Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
A Szerencsejáték Zrt. 1235 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el tavaly, 26,1 százalékkal többet az előző évinél, a nyereményekkel csökkentett tiszta játékbevétel 12,1 százalékkal emelkedett - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
A közgyűlés döntéseit értékelték a képviselők
Színház- és HVSE támogatás, fűnyírás, közbiztonsági beszámoló - ezekről a közgyűlési témákról esett szó a májusi ülést követő pénteki sajtótájékoztatókon. A városvezetés, az Éljen Szombathely! frakció, valamint a Fidesz-KDNP képviselői értékeltek.
Sulyok Tamás megvétózta a jogszabályt, ami törvényi szintre emelné a veszélyhelyzeti rendeleteket
Sulyok Tamás köztársasági elnök nem írta alá azt a jogszabályt, amely törvényi szintre emelné a veszélyhelyzeti rendeleteket – írja a 24.hu.
Programajánló – Szombathely: ÖkoPlusz Fesztivál, Gyereket a magasba! és legokiállítás
A május 31-ei és június 1-jei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Megjelent a bankautomaták telepítéséről szóló rendelet
Megjelent a bankautomaták falvakba telepítésének ütemezéséről szóló rendelet - hívta fel a figyelmet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár pénteken a Facebookon.
OSZAR »