km/óra
  2025.06.22., vasárnap  •  Paulina napja
Ezért nem fagyott be a Balaton

Ezért nem fagyott be a Balaton

A Balaton a rövidebb ideig tartó, de már jelentősebb februári napsütés hőenergiáját a sekély tavaknál jobban meg tudta tartani, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a februári, átlagosnál alacsonyabb hőmérséklet ellenére sem fagyott be a magyar tenger – írta a HungaroMet a honlapján közölt elemzésben.

Az elemzés szerint február közepén az átlagosnál hidegebb volt az idő az országban, a hideg hatására pedig a sekélyebb tavak felszínén megjelent, majd megvastagodott a jég. A Balatonnál azonban csak a zárt öblökben, kikötőkben, illetve a sekélyebb vizeken jelent meg rövidebb ideig a jég, a nyílt vízen nem alakult ki összefüggő jégtakaró.

A Balaton vizének hőmérséklete a HungaroMet Zrt. Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának mérései alapján nem csökkent 1 Celsius-fok alá. Emlékeztettek: a korábbi években előfordult, hogy februárban a mostaninál kevésbé fagyos időben is megjelent az összefüggő jégpáncél a Balatonon.

Hozzátették, hogy egy „igazán hideg” télen – amelyre utoljára 2016-2017 telén volt példa – legtöbbször egy nyugalomba jutó hidegfront után jelent meg az összefüggő jég. A hidegfronttal járó fagyos szél egész mélységében átkeverte a Balatont, majd az éjszaka elcsendesedő hullámzás nyomán a víz felszínéről meginduló hosszúhullámú kisugárzás annyira lehűtötte a vízfelszínt, hogy reggelre megjelent az összefüggő, sima jég. Ritkábban előfordult az is, hogy egyáltalán nem állt le a hideg szél és így hullámzás közben, jégkockákat képezve fagyott be a Balaton – írták.

Az elemzés szerint most a februári hidegperiódus során a térséget elárasztó hideg levegő és a talajfelszín is meglehetősen száraz volt, így nem alakult ki az ilyenkor szokásos köd vagy alacsony szintű felhőzet.

Ennek következtében a nappali órákban a rövidhullámú napsugárzás által nagyobb mennyiségű energia jutott a Balaton felszínére, a rövidhullámú – vagy látható tartományú – napsugárzás pedig mélyebben be tudott jutni a vízfelszín alá. Míg a talajfelszínt csak 1-2 centiméter vastagságban melegíti fel a februári napsugárzás, a jégmentes Balatonnál teljes mélységében elosztva történik az energiaátadás – emelték ki.

Hozzátették: éjszaka a lehűlés egyik motorja a hosszúhullámú kisugárzás, ami viszont csak közvetlenül a víz felszínéről történik, így a mélyebb vízrétegekből nem jut ki sugárzási energia. Sugárzási szempontból tehát a Balaton egyfajta üvegházként működik, szemben azzal a vékonyabb talajfelszínnel, amely nappal gyorsan felmelegszik, éjszaka pedig gyorsan le is hűl – írták.

Az elemzés szerint tehát talajjal vagy a sekély tavakkal összevetve a nagyobb tömegű, nagyobb vízmélységű és nagyobb vízfelületű Balaton a rövidebb ideig tartó, de már jelentősebb februári napsütés hőenergiáját jobban meg tudta tartani, ami hozzájárult ahhoz, hogy a februári, az átlagosnál alacsonyabb hőmérséklet ellenére sem fagyott be a magyar tenger.

 

(MTI)

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megy a gőzöst játszottak a bakterral a késő vonatra váró utasok Balatongyörökön
Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumpilfejű palacsinta.
Huszonöt éve eltűnt fiatal férfi maradványit találhatták meg a Perint partján
Emberi maradványokra bukkanhatott csütörtökön Szombathelyen a rendőség a Perit patak medrénél végzett kutatás során: a 112Presss.hu úgy értesült, egy 2000-ben eltűnt, Káló becenévre hallgató férfi csontjait találhatták meg.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Bloomsday Szombathely 2025: Íme a teljes program!
Bloomsdayre fel! Kortárs alkotókkal, irodalommal, zenével és performanszokkal érkezik Szombathely egyedülálló kortárs összművészeti fesztiválja 2025. június 13. és 16. között a Leopold Bloom sétánnyá avanzsált Rákóczi Ferenc utcában. A négynapos rendezvényt dr. Nemény András polgármester, Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Fő téri Joyce-szobornál, majd felvonják Bloomlandia zászlaját, és a porcukor-pecsételés, sörcsapolás sem marad el.
Bloomsday Szombathely 2025: Éljen Joyce! Éljen Szombathely! – kezdetét vette az egyedülálló művészeti fesztivál (képgalériával)
Pénteken délután kezdetét vette a 2025-ös Bloomsday Szombathelyen, hagyomány szerint a Fő téri James Joyce szobornál. Köszöntőt mondott dr. Nemény András, Ragnar Almqvist Írország magyarországi nagykövete és az idei fesztivál díszvendége, Nádasdy Ádám író.
legfrissebbek
Magyar Péter: Totális kudarc a Voks 2025 kormányzati propaganda akció
A Tisza Párt elnökének a Magyar Postától származó információi szerint a kiküldött “szavazólapok” 3-7 %-át küldték vissza az ország különböző részein. 
Júniusban rendezik meg Kőszegen a 30. Nemzetközi Nyári Egyetemet
A NAGY FORDULAT: Geopolitikai kereszteződések és az európai béke projekt jövője lesz a témája a 30. Nemzetközi Nyári Egyetemnek, amelyet 2025. június 22. és 27. között rendeznek meg Kőszegen az Európa Ház Bibó termében.
Szeptembertől nem kell kényelmi díjat fizetni az online autópályamatrica-vásárláskor
Szeptembertől az online szolgáltatóknál vásárolt autópálya-matricák után sem kell külön kényelmi díjat fizetni - hívta fel a figyelmet az autopalyamatrica.hu szakportál a pénteken kihirdetett jogszabályváltozás kapcsán.
Hatalmas tűz tombol Horvátországban, a tűzoltók nem tudják megfékezni
Szombat reggel tűz ütött ki a horvátországi Piska és Marušići települések között.
MÁV: szombaton lép életbe a nyári, főszezoni menetrend
A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV.
OSZAR »