
Gyakorlatban tanulják az üzleti életet az ELTE szombathelyi hallgatói
A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen indított kurzus 2021 óta működik, és eddig már több mint 500 hallgatót szólított meg, közölte az ELTE SEK. A program kiváló példája annak, hogyan kapcsolódhat össze az egyetemi képzés a térség gazdasági életével – nemcsak elméletet, hanem gyakorlati tudást is adva a fiataloknak. A két féléves, szabadon választható tantárgy első részében előadásokat hallgatnak a diákok többek közt menedzsmentről, marketingről, HR-ről és vállalati etikai kérdésekről. A második félévben céglátogatások, mentori együttműködések és saját projektötletek fejlesztése vár rájuk. A 2024/25-ös tavaszi félév zárásaként idén is bemutatták a hallgatói projekteket. A szakmai zsűri - amely üzletemberekből, oktatókból állt - 150 ezer forintos fődíját idén a „Go Together!” nevű turisztikai applikáció ötletéért ítélték oda.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.