
Kongresszust tart július közepén a Tisza Párt
A Tisza Párt elnöke" target="_blank"> videójában arról beszélt, a kongresszust a kormányzati felkészülés jegyében tartják meg, és meghallgatják „minden magyar ember hangját”,valamint országjárásra is indulnak a nyáron.
„Napról napra egyre többen vagyunk, akik felállnak és azt mondják, hogy eddig és ne tovább. 10 emberből 7 szerint rossz irányba mennek hazánkban a dolgok. Egyre többen mondják ki, először csak maguknak, aztán a szeretteiknek suttogva és végül már hangosan és nyilvánosan, hogy Magyarország és a magyarok ennél sokkal, de sokkal többet érdemelnek” – mondta a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter a Medián friss felmérésére is utalt, amely szerint a biztos választók körében 15 százalékponttal vezet a Tisza Párt a Fideszhez képest, és már a községekben is csak egy hajszálnyi előnye van a kormánypártnak.
Fotó: Pataki Gergő

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.