km/óra
  2025.06.22., vasárnap  •  Paulina napja
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből

Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből

2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.

Érzékenyíteni a társadalmat

2015 óta rendezi meg az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) a szociális ellátásban részesülők számára az alkotópályázatot – mondta el lapunknak Filotásné Ugrics Katalin, Közép-Dunántúl régió ellátottjogi referense –, és minden pályázatot vándorkiállítás követ: idén 15-ször állítják ki a műveket, a harmadik helyszín a szombathelyi AGORA Víztorony.

Céljuk volt, hogy minél több olyan kiállítóhelyszínt találjanak, ahol nemcsak a szociális ellátásban közvetlenül érdekeltek, hanem a civilek is megtekinthetik az alkotásokat, melyek az irodalom és a képzőművészet segítségével mutatják be, hogy az ellátottak a szociális helyzetükre, egészségi és mentális állapotukra tekintettel hogyan értelmezik, hogyan jelenítik meg életüket és ellátotti jogaikat. Az idős gondozottak, a pszichiátriai betegek, az értelmi fogyatékkal élők, a hajléktalanok, szenvedélybetegek és az alapellátásban részesülők számára az alkotás örömet, akár gyógyulást jelent, műveik pedig érzékenyíthetik a társadalmat: ezek az ellátotti csoportok még mindig eléggé láthatatlanok a civilek számára, és hajlamosak vagyunk, míg valamely élethelyzet nem sodor minket valamelyik közelébe, nem is nagyon foglalkozni velük. 

A 2023. szeptember 15-i határidőre 532 pályamű érkezett az ország különböző részein lévő szociális intézményekből, három fő kategóriában: irodalom–vers–próza, rajz–festmény és színpadi előadás. Olyan sok értékes pályázat született, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által delegált szakmai zsűri különdíjakkal együtt 42 alkotást díjazott. A pályázat témáját minden évben valamely jogcsoporthoz kötik: idén a „Színes hétköznapok” tág lehetőséget adott az alkotóknak, melyben szárnyalhattak – már magát a kiírást is sokan izgalommal várták. 

Filotásné Ugrics Katalin, Közép-Dunántúl régió ellátottjogi referense

Az ellátotti jogok tudatosítása

A program címe pedig nem véletlenül ez: Tudom, hogy van jogom. Az IJSZ küldetése az is, hogy tudatosítsák az ellátotti csoportok tagjaiban, milyen jogaik vannak, hiszen ezekről – ahogy arról sem, hogy az ellátottjogi képviselő mit csinál – az érintettek nem tudnak eleget. Pedig nagyon sérülékeny társadalmi csoportokról beszélünk, így különösen fontos, hogy tudják, a szociális intézményekben milyen jogok illetik meg őket, és azt, hogy kihez fordulhatnak, ha ezek sérülnek. 

Tudom, hogy van jogom!, idézte Dr. László Győző, Szombathely alpolgármestere köszöntőjében a kiállítás címét, hangsúlyozva, nem elég tudni, tudni is kell élni e jogokkal. És minél szélesebb kör van tisztában jogaival, lehetőségeivel, annál jobb intézkedéseket lehet hozni. – Hiszen pontosan egy olyan területről beszélünk, ahol azokat segítjük, akiknek a legjobban szüksége van a segítségre – hangsúlyozta az alpolgármester, megköszönve a szociális ellátórendszerben dolgozók emberfeletti munkáját.

Dr. László Győző alpolgármester

Az, hogy közel 600 pályamű érkezett három kategóriában, azt mutatja, van aktualitása ennek a kiállításnak, és néha a szavaknál is sokkal jobban beszélnek azok a műalkotások, versek, videók, képek az érzésekről. Ezek a rendezvények kiváló terepet biztosítanak arra, hogy kicsit jobban belelásson a nagyközönség is azoknak az életébe, akikről egyébként nem biztos, hogy hallunk, tudunk, pedig itt élnek közöttünk.

Van szerencsém négy és fél éve a szociális területet felügyelni Szombathelyen, ennyi őszinte szeretetet, mint a szociális területen ellátottaktól, még nem kaptam. Ismerjék meg a kiállítást, az ellátottak gondolatait, és ezeket a jogosultságokat ne csak tudatosítsuk, hanem éljenek is velük. Közös feladatunk, hogy ebben segítsük őket – zárta beszédét dr. László Győző.

Dr. Novák Krisztina, a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa

Szélesre tárni az ajtókat

Az IJSZ az ellátottak jogainak védelme mellett elkötelezett abban, hogy valamennyi szociális alap- és szakszolgáltatásban részesülő ajtaját minél szélesebbre tárja a társadalom irányába. Lássa mindenki, hogy ellátott társainkban mennyi hit, bátorság, öröm, küzdelem, kitartás, szeretet és alkotóerő van: a most megvalósuló vándorkiállítás is ezt hivatott megjeleníteni a művészet eszközeivel” – mondta el a megnyitón dr. Novák Krisztina, a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálat jogvédelmi biztosa, hozzátéve, fontos, hogy mindenki lássa, ezek az emberek közénk tartoznak. 

A megnyitón a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó (FÉHE) Közhasznú Nkft. nappali szolgálat fiataljai Max Lucado Értékes vagy című művének egy részletét mutatták be. Az apró, fából készült emberkék, a foltmanók nap mint nap ugyanazt teszik: arany csillagokat vagy szürke pontokat ragasztgatnak egymásra – attól függően, egy-egy cselekedetüket jónak vagy rossznak ítéli-e meg társadalmuk. Éli, a fafaragómester segítségével a csak szürke pöttyökkel bíró Pancsinelló felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla, és végül leperegnek róla a megbélyegzés jelei. Rájön, a foltok csak akkor maradnak rajta, ha fontosak neki, ha törődik velük.

A FÉHE nappali szolgálatának csoportja színdarabrészletet mutatott be

Festmények, rajzok, horgolt babák, hímzés, próza- és versrészletek alkotják az április 12-ig megtekinthető tárlatot, melyen különösen beszédesek a címek: A távolság nem akadály, Kezemet nyújtom feléd, Önmegvalósítás, Szabadnak lenni jó!, A fejlődés végtelen. Szinte mindegyik tükrözi a vándorkiállítás célját, azt, hogy a szociális ellátásban élők köztünk vannak, velünk élnek, szükségük van ránk – jó lenne, ha már észrevennék őket. 

 

 

Tp

Fotó: Lutor Katalin

Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Huszonöt éve eltűnt fiatal férfi maradványit találhatták meg a Perint partján
Emberi maradványokra bukkanhatott csütörtökön Szombathelyen a rendőség a Perit patak medrénél végzett kutatás során: a 112Presss.hu úgy értesült, egy 2000-ben eltűnt, Káló becenévre hallgató férfi csontjait találhatták meg.
Megy a gőzöst játszottak a bakterral a késő vonatra váró utasok Balatongyörökön
Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumpilfejű palacsinta.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Bloomsday Szombathely 2025: Íme a teljes program!
Bloomsdayre fel! Kortárs alkotókkal, irodalommal, zenével és performanszokkal érkezik Szombathely egyedülálló kortárs összművészeti fesztiválja 2025. június 13. és 16. között a Leopold Bloom sétánnyá avanzsált Rákóczi Ferenc utcában. A négynapos rendezvényt dr. Nemény András polgármester, Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Fő téri Joyce-szobornál, majd felvonják Bloomlandia zászlaját, és a porcukor-pecsételés, sörcsapolás sem marad el.
Bloomsday Szombathely 2025: Éljen Joyce! Éljen Szombathely! – kezdetét vette az egyedülálló művészeti fesztivál (képgalériával)
Pénteken délután kezdetét vette a 2025-ös Bloomsday Szombathelyen, hagyomány szerint a Fő téri James Joyce szobornál. Köszöntőt mondott dr. Nemény András, Ragnar Almqvist Írország magyarországi nagykövete és az idei fesztivál díszvendége, Nádasdy Ádám író.
legfrissebbek
„A haza szeretete nem hangzatos szólam, hanem napi kötelesség”
Ma délelőtt tartották a 11-es Huszárezred Emléknapját, valamint a huszárleszármazottak találkozóját a 11-es Huszáremlékműnél. A rendezvényen beszédet mondott Christo Polandekov, Bulgária rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint Bokányi Adrienn tanácsnok, önkormányzati képviselő.
Burgenland: rejtélyes módon tűnt el harang a rendőrséggel szembeni templomkertből
Rejtélyes módon tűnt el egy több mint 200 kilós harang a burgenlandi Gols (Gálos) település templomkertjéből. A talapzaton álló tárgy elszállítása sem lehetett egyszerű feladat, ráadásul a templom a helyi rendőrség közvetlen közelében található.
Kánikula és csapadékhiány: újabb megyékben rendeltek el tűzgyújtási tilalmat
A kánikulai időjárás, a csapadékhiány és a keletkező tüzek növekvő száma miatt a hatóságok június 21-től újabb hat vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat. A korlátozást Borsod-Abaúj Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Pest vármegyére terjesztették ki, de Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyékben is tovább él.
Bunkerrombolók, cirkálórakéták: Amerika csapást mért az iráni nukleáris létesítményekre (összefoglaló)
Az amerikai haderő támadást indított Irán ellen a vasárnapra virradó éjszaka: lopakodó bombázók bunkerromboló bombákat dobtak le, tengeralattjárók  pedig cirkálórakétákat lőttek ki. Trump elnök „látványos sikerről” beszél. Összefoglalónk hírügynökségi jelentések alapján.
Görög Zita is beszólt a luxustáskás NER-feleségeknek
A NER-feleségek luxustáskáira utaló szlogennel szúrt oda a Bethesda Gyermekkórháznak gyűjtő Görög Zita.
OSZAR »