km/óra
  2025.06.17., kedd  •  Laura, Alida napja
Lélekig harsogó trombita – Pálfalvi Tamás volt a Savaria Szimfonikusok koncertjének szólistája

Lélekig harsogó trombita – Pálfalvi Tamás volt a Savaria Szimfonikusok koncertjének szólistája

Két kiváló zeneművész fellépésének is örülhetett a publikum a Bartók Teremben, a Savaria Szimfonikus Zenekar legutóbbi bérletes hangversenyén. Pálfalvi Tamás trombitaművész az esten vezénylő Fabián Panisello szerzeményének szólistája volt.

Azért, mert valamiről vagy valakiről még nem hallottunk, nem tudunk szinte semmit, attól még – avagy épp ezért – kíváncsiak lehetünk rá. Nem kellene közönyösen legyinteni, ugyan, nekünk már úgysem lehet újat mondani, mutatni, játszani. Holott: dehogyisnem! Kiss Barna, a szimfonikusok igazgatója – kürtművész és zenepedagógus – a koncert előtt azzal keltette föl a rajongók érdeklődését, hogy tudatta: hagyományos hangszer, nevezetesen a trombita ezúttal olyan módon szólal meg, hogy két tölcsért szerelnek rá. Mondhatni két trombitakorpusz (test?) zeng a légben.

A felcsendülő mű címe: Versenymű kétkorpuszú trombitára. Megalkotója az argentin-spanyol Fabián Panisello zeneszerző, karmester, akit a professzori cím is megillet. A zenei közélet úgy tartja, hogy Panisello munkái (nem mellékesen: operái is) magas színvonalúak és meglehetősen ismertek a kortárs színpadokon. Eötvös Péter (1944-2024; világhírű zeneszerzőnk) szerint „különleges színpadi tehetséggel rendelkezik, izgalmas színházat alkot, csodálatos zenével”.

Panisello duplázott most, hiszen a saját szerzeményét dirigálhatta. A szólista Pálfalvi Tamás (1991) trombitaművész. Tanít a Zeneakadémia trombita tanszékén. Artisjus-díjas. Cziffra fesztivál-díjas. Junior Prima-díjas. Már tízévesen fölírta gyakorlószobájának ajtajára: „Pálfalvi Tamás trombitaművész”. 2014-ben a mi Capella Savariánkkal adott közös koncertet a Bolognai Fesztiválon; barokk trombitán játszott. Föllépett már New Yorkban, Tokióban, neves zenekarokkal, muzsikusokkal, a már említett Eötvös Péterrel, valamint Kocsis Zoltánnal (1952–2016; a kortárs magyar zene egyik legnagyobb alakja).

S hogy milyen volt a szólista, a dirigens-zeneszerző, a szimfonikusok összhangja? Érdekes. Ez most se nem hideget, se nem meleget jelent, mert alapvetően izgalmas volt az együttmuzsikálás. A versenymű sokszínűségéhez kétség nem fér. Némelykor szinte vibrált a levegő. Köszönhető volt ez a kéttölcséres (korpuszos) trombita fanfárszerű „légkifújásának” is. Ami a néző-lelkeket röpíthette, az a virtuózan előadott, remekbeszabott szólóknak – mint a mű legelementárisabb hangzású részeinek – volt köszönhető. Megbizonyosodhattunk a felől, hogy briliáns tehetség a trombitaművész. Játékának rétegei – korpusz ide, tölcsér oda – gazdag, mély érzelemvilágról árulkodtak.

Vette azt a bizonyos lapot a közönség, a taps hangereje ezt sejtetni is engedte. Azért jó lett volna hallani egy-két Pálfalvi-ráadást! Remélhetőleg legközelebb ebben is részünk lehet.

 

Szenkovits Péter

Fotó: Büki László

Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Bloomsday Szombathely 2025: Íme a teljes program!
Bloomsdayre fel! Kortárs alkotókkal, irodalommal, zenével és performanszokkal érkezik Szombathely egyedülálló kortárs összművészeti fesztiválja 2025. június 13. és 16. között a Leopold Bloom sétánnyá avanzsált Rákóczi Ferenc utcában. A négynapos rendezvényt dr. Nemény András polgármester, Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Fő téri Joyce-szobornál, majd felvonják Bloomlandia zászlaját, és a porcukor-pecsételés, sörcsapolás sem marad el.
Szörnyű repülőkatasztrófa: lezuhant egy Londonba tartó repülőgép 242 emberrel a fedélzetén Indiában (frissítve)
Balesetet szenvedett csütörtökön az Air India légitársaság Angliába tartó repülőgépe az indiai Ahmadábád repülőterén.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Megy a gőzöst játszottak a bakterral a késő vonatra váró utasok Balatongyörökön
Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumpilfejű palacsinta.
Bloomsday Szombathely 2025: indul a visszaszámlálás, már csak néhány nap és rajtol az idei fesztivál!
Néhány nappal az idei Bloomsday indulása előtt sajtóbejárást tartottak a szervezők az egyedülálló összművészeti fesztivál két főbb helyszínén és a már ismert programok mellett néhány újdonságról is beszámoltak. Az ír Roisín McGuigan pedig már gőzerővel dolgozik a Thököly utcában a 10. fejezet muráliáját, méghozzá elég különleges módon.
legfrissebbek
Hármas karambol a 87-es főúton, Gyöngyösfaluban
Eltörölték a választási kampányköltési plafont
Az Országgyűlés sürgős eljárásban elfogadta a KDNP javaslatát, amely megszünteti a parlamenti választási kampányokra eddig érvényes költési korlátot, tudósít a Telex.hu. A módosítást 133 kormánypárti képviselő támogatta, így 2026-tól a pártok és jelöltek korlátlanul költhetnek kampányra.
Itt az első devizahiteles, aki az iránymutató uniós ítélet után nyert perc
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egy friss ítéletében érvénytelennek nyilvánított egy 2008-ban kötött devizahiteles szerződést, mivel az adóst nem tájékoztatták megfelelően az árfolyamkockázatokról, számolt be a 24.hu. A döntés egyedülálló abban a tekintetben, hogy ez az első ismert hazai eset, ahol egy bíróság az Európai Unió Bíróságának (EUB) legutóbbi ítélete alapján teljes egészében semmisít meg egy ilyen szerződést. A PKKB ítélete még nem jogerős.
Szijjártó: újabb hat magyar állampolgárt evakuáltak a Közel-Keletről
Újabb hat magyar hagyta el Jordániát, tehát velük együtt a kormány Szlovákiával együttműködésben már tizenhárom magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Pórázon vezetett kutya támadt egy idős nőre Zalában
Pórázon vezetett kutya okozott súlyos sebeket egy idős nőnek Kemendolláron – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
OSZAR »