km/óra
  2025.06.16., hétfő  •  Jusztin napja
Meg akarta késelni az iskola gyógypedagógusát egy diák Ózdon

Meg akarta késelni az iskola gyógypedagógusát egy diák Ózdon

Emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi ellen, aki kést vitt az iskolába, és közölte osztálytársaival, hogy tanárukat meg fogja szurkálni – tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, a fiatalkorú vádlott egy ózdi szakiskola tanulója.

Az intézmény udvarán tavaly májusban két kiskorú iskolás fiú vitatkozott és lökdösődött, akiket a gyógypedagógusként dolgozó tanárnő szétválasztott. Emiatt az egyik fiú azzal fenyegette meg a tanárt, hogy megöli őt.

A pedagógus jelezte ezt az iskolaőrnek, a fiút a rendőrök bilincsben állították elő a rendőrkapitányságon.

Azt írták, a vádlott felháborodott azon, hogy barátját bilincsben vezették el, és elhatározta, hogy késsel megöli a tanárnőt. Pár nap múlva otthonából egy 20 centiméter hosszú kést vitt magával, osztálytársaival pedig közölte, hogy meg fogja szurkálni tanárt.

A diákok értesítették osztályfőnöküket erről, aki elvette a kést, és átadta a főigazgatónak, aki elszámoltatta a vádlottat.

A vádirat szerint az érintett pedagógust tájékoztatták az előzményekről, aki ennek ellenére bement az osztályterembe, hogy megtartsa óráját.

Ott a fiatalkorú vádlott azt követelte tőle, hogy adja vissza a kését, mert azzal akar bosszút állni rajta. A sértett értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve.

 

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megint állunk vazze extra: elromlottak a vécék az Intercityn, Csornán tartott egészségügyi szünetet a járat
Különös kalandba keveredett Budapestre vonattal utazó kollégánk: a Szombathelyről kilenc óra után elstartolt Intercity-járaton nem működtek mellékhelyiségek, ezért a vonat Csornán megállt, hogy az utasok elvégezhessék folyó ügyeiket.
Bloomsday Szombathely 2025: Íme a teljes program!
Bloomsdayre fel! Kortárs alkotókkal, irodalommal, zenével és performanszokkal érkezik Szombathely egyedülálló kortárs összművészeti fesztiválja 2025. június 13. és 16. között a Leopold Bloom sétánnyá avanzsált Rákóczi Ferenc utcában. A négynapos rendezvényt dr. Nemény András polgármester, Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Fő téri Joyce-szobornál, majd felvonják Bloomlandia zászlaját, és a porcukor-pecsételés, sörcsapolás sem marad el.
Szörnyű repülőkatasztrófa: lezuhant egy Londonba tartó repülőgép 242 emberrel a fedélzetén Indiában (frissítve)
Balesetet szenvedett csütörtökön az Air India légitársaság Angliába tartó repülőgépe az indiai Ahmadábád repülőterén.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Bloomsday Szombathely 2025: indul a visszaszámlálás, már csak néhány nap és rajtol az idei fesztivál!
Néhány nappal az idei Bloomsday indulása előtt sajtóbejárást tartottak a szervezők az egyedülálló összművészeti fesztivál két főbb helyszínén és a már ismert programok mellett néhány újdonságról is beszámoltak. Az ír Roisín McGuigan pedig már gőzerővel dolgozik a Thököly utcában a 10. fejezet muráliáját, méghozzá elég különleges módon.
OSZAR »