km/óra
  2025.07.09., szerda  •  Lukrécia napja
Orbán Viktor: két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért

Orbán Viktor: két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért

A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő kifejtette: ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások zajlanak, és a gazdasági miniszternek azt szabták feladatául, hogy az idei év végéig a megállapodást hozza tető alá.

Legyen egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodás, aminek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van – összegzett.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy

óriási vitákat szül a gazdasági semlegesség, és most, amikor azt látják, hogy „rugdossák a hátsónkat, rángatják a kabátunk szárnyát vagy belemarnak a nadrágszárunkba”, akkor annak mind ez az oka.

Ha a szavak mögé néznek, minden támadás mögött az van, hogy megpróbálják Magyarországot letéríteni a gazdasági semlegesség útjáról, és visszaverni, visszakényszeríteni abba a blokkba, ahol ők is vannak, ahol nincs növekedés, nincs fejlődés és nincs jövő – mondta.

Leszögezte: nem akarunk visszamenni abba a blokkba, hanem ott akarunk lenni, ahol vagyunk, mert ha jól csináljuk, akkor az idei 1,5-1,8 százalékos növekedést a gazdasági semlegesség politikájával a következő évben 3-6 százalék közé tudjuk emelni – fejtette ki.

 

MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Idén is megszervezte a Csodaszarvas tábort az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítvány
Idén 11. alkalommal rendezte meg a Csodaszarvas tábort az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Alapítvány a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Gyermekonko-hematológiai ambulanciáján és részlegén gondozott és kezelt gyermekek és testvéreik számára.
Kerek születésnapot és évfordulókat ünnepeltek a vasi tűzoltók
A július havi katasztrófavédelmi kirendeltségvezetői és hivatásos tűzoltóparancsnoki havi értekezletet megelőzően a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese adott át hat kolléga részére 30 és 10 év után szolgálati jeleket és kerek születésnapért járó elismerést.
Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben, több ember megsérült
A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt – adta hírül a helyi média.
Több megyében visszavonják a tűzgyújtási tilalmat
Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély, ezért szerdai hatállyal Budapesten és további öt megyében a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Már kisgyermekkorban elkezdik kinevelni a jövő könyvtárhasználóit
Fontos, hogy már hároméves kor alatt elkezdődjön az olvasóvá nevelés, hogy a legkisebbek is minél többször vegyenek kézbe könyvet. Ezekből az élményekből a kicsiknek később csak előnyük származik: általában hamarabb kezdenek beszélni, és könnyebben illeszkednek be új közösségbe. Erről is szó esett a babaolvasó szakmai napon, amit a Berzsenyi Dániel Könyvtár az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel közösen szervezett Szombathelyen.
OSZAR »