km/óra
  2025.05.28., szerda  •  Emil, Csanád napja
„Bármerre is járt a világban, lényével, tanításaival, mindenhol oszlatta a sötétséget”

„Bármerre is járt a világban, lényével, tanításaival, mindenhol oszlatta a sötétséget”

Az ókori Savariában, a mai Szombathelyen született, későbbi Tours-i püspökre, a Szombathelyi Egyházmegye védőszentjére emlékezik Szombathely. A Szent Márton vesperás után idén is elindult a lampionos-fáklyás menet a Szent Márton templomhoz, amely a legenda szerint részben a szent szülőháza fölé épült. Emlékező beszédet mondott dr. Székely János megyés püspök és dr. Nemény András polgármester, majd koszorúkat és mécseseket helyeztek el Rumi Rajki István szoborkompozíciójánál.

November 8-án, pénteken ismét Szent Márton vesperást tartottak a szombathelyi Sarlós Boldogasszony Székesegyházban. Ezzel megkezdődött Szombathely és a Szombathelyi Egyházmegye egyik legnagyobb ünnepe: Szent Mártonra, az ókori Savariában, a mai Szombathelyen született, későbbi Tours-i püspökre, a Szombathelyi Egyházmegye védőszentjére emlékezünk.

„Előre! Utánam!” – ezekkel a katonai vezényszavakkal kezdte rövid beszédét Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök, hozzátéve: Szent Márton is hallhatta ezeket a szavakat, megtanulta melyik a helyes és így cselekedett amikor Krisztus katonája lett. Mintaszerű előljáró volt, aki előbb maga járta körbe egyházmegyéjét, hogy Gallia vidéki településeire is elvigye az örömhírt, és csak ezt követően küldte tanítványait misszióba.

„Legyünk példaképek, előljárók és tanuljuk meg a Krisztus álltal is kívánt vezényszót: utánam!” – zárta gondolatait a segédpüspök.

A hagyományos mise után pedig újra elindult a lampionos-fáklyás menet a légiósok vezetésével a Szent Márton templomhoz, amely a legenda szerint részben a szent szülőháza fölé épült. A menetet a Magyar Honvédség Zenekara, valamint a Szent Márton kórus kísérte.

A szobornál emlékező beszédet mondott dr. Székely János megyés püspök és dr. Nemény András polgármester. A megyéspüspök a fény fontosságáról beszélt az életünkben, mindennapi példákat, saját történeteket hozva. Mint mondta, a lámpások fényei is jelzik, hogy Szent Márton élete sugárzott. Idézte a Szent Mártonnak ünnepén… című verset és Sulpicius Severust is, aki azt írta: Márton arcán mindig béke volt és öröm, a feje fölött mintha tűzgömb lett volna. Kisugrázó volt, egy nem mindig békés korban.

Elmondta: a lámpások fényei arra is emlékeztetnek minket, hogy Isten arra küld minket, hogy legyünk világosság az emberek számára. Legyünk gyertya, ki-ki a maga helyén, emberek akik fényt sugároznak. Ez ennek az estének az üzenete is: ebben a sokszor sötét, küszködő világunkban legyünk mi a fényesség. Sugározzuk a hit és a szeretet fényét – mondta.

Dr. Nemény András az erős közösség szerepéről és fontosságáról beszélt: a hagyományainkhoz híven újra megtettük az utat a Székesegyháztól, a Szent Márton templomig. Itt voltunk mind, szapora léptű gyerekek, határozott léptű apák, sietős léptű anyák és nyugodt léptű nagyszülők. Egymást beváró, támogató családok, egy egész egymásra odafigyelő közösség. De mégis milyen közösség az, amelyikben nem ismeri mindenki a másikat, ahol vannak, akik most látják egymást először, sőt olyanok is, akik ma hazamenve nem is tudják majd, hogy a közvetlen ismerőseiken, valamint a püspökön és a polgármesteren kívül, kikkel is osztották meg az estéjüket. Megmondom: a legigazabb közösség. A lélekközösség. Szent Márton közössége. Ahol nem az számít, hogy ki vagy, hogy honnan jöttél, hogy mennyi idős vagy, hogy hol tartasz a saját életutadban, hanem csak az, hogy a fényt, amit a lelkedben őrzöl, és aminek egy kis darabját szimbolikusan a kezedben tartod, azt ezen a rövid közös úton megosztod a körülötted állókkal – mondta.

Hangsúlyozta: Szent Márton egész életében ezt tette. Megosztotta a benne lévő, Istentől kapott fényt mindenkivel, aki kérte és még azokkal is, akik kérni se tudnak. Bármerre is járt a világban, lényével, tanításaival, mindenhol oszlatta a sötétséget. De Savaria szülöttjeként fontosnak tartotta, hogy egyszer visszatérjen az anyaföldhöz és azt az embert is fényben fürössze meg, akitől az életet kapta, az édesanyját. Életet kapott és életet adott cserébe, a testi életéért lelki örökéletet. Ez volt az édesanya megkeresztelésének csodája, ez előtt tisztelgünk, amikor hamarosan megkoszorúzzuk a szobrot – emlékeztetett.

Elmondta, számára ez a közös út a lelki újjászületést jelenti, és azt is, hogy soha sincs késő hozzá. Az első lépéseket persze mindig nehéz megtenni, de nem kell félnünk, elég csak körbenézünk, és láthatjuk, nem vagyunk egyedül, mert velünk van Szombathely igaz lelki közössége, azok az emberek, akikre ismeretlenül is számíthatunk. Ha pedig nagyon figyelünk, érezzük, hogy itt vannak azok a szeretteink is, akik fizikailag ugyan már nem lehetnek közöttünk, mégis őrzik, vigyázzák lépteinket.

„Én magam hiszem, hogy így van. Ahogy hiszem azt is, hogy Szent Márton is itt van, hiszem, hogy velünk együtt járta az utat, ott volt minden gyerek és felnőtt lépésben, vezetett, vezet minket és mutatja az a jó irányt családunknak, városunknak is. Nekünk csak egy dolgunk van, keressük meg magunkban, halljuk meg a szavát, értsük és hallgassunk rá” – zárta beszédét a polgármester.

A beszédek után mások mellett a városvezetés, a vármegye, a kormányhivatal és az egyház képviselői koszorúkat és mécseseket helyeztek el Rumi Rajki István szoborkompozíciójánál a Szent Márton téren, ahol a hagyomány szerint ezúttal is meleg teával és Szent Márton kiflivel látták vendégül a megjelenteket.

SZENT MÁRTON LÁMPÁSAI

 

November 11-én vagyis Szent Márton temetésének emléknapján Márton-napi lámpás, fáklyás felvonulásokkal és máglyagyújtásokkal emlékeznek meg a híres szent jóságáról, cselekedeteiről a német nyelvterületen megtartott szokások őrzői.

A Márton-napi lámpás felvonulásokon többségében gyerekek vesznek részt szüleikkel együtt, a saját készítésű papír lampionjaikkal. Ezeken a papír lámpásokon rendszerint különféle díszek, minták jelennek meg, többek között a Márton-nap egyik leghíresebb jelképe, a lúd. A menetet gyakran egy Mártonnak öltözött lovas vezeti végig a városon, majd a séta végén a végállomáshoz érkezve a máglyát gyújtanak.

Németország egyes részein nem csupán felvonulnak a gyerekek, hanem a Halloweenhez hasonlóan be is öltöznek és házakat keresnek fel, ahol Márton-napi dalokat énekelnek. A fellépésért cserébe süteményt, kekszet, egyéb édességeket kapnak.

További részletek itt.

CzB

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
Elkészült a Batthyány Erzsébet-emlékszoba egy újabb eleme a Szent Márton Látogatóközpontban
Elkészült a Batthyány Erzsébet-emlékszoba egy újabb eleme a Szent Márton Látogatóközpontban
Elkészült a Szent Márton Látogatóközpont Batthyány Erzsébet Emlékszobájának egy újabb részlete.
Programajánló – Szombathely: Szent Márton napi vásár, díjátadó és horvát nap
Programajánló – Szombathely: Szent Márton napi vásár, díjátadó és horvát nap
A november 9-10-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
kapcsolódó cikkek
Elkészült a Batthyány Erzsébet-emlékszoba egy újabb eleme a Szent Márton Látogatóközpontban
Elkészült a Batthyány Erzsébet-emlékszoba egy újabb eleme a Szent Márton Látogatóközpontban
Elkészült a Szent Márton Látogatóközpont Batthyány Erzsébet Emlékszobájának egy újabb részlete.
Programajánló – Szombathely: Szent Márton napi vásár, díjátadó és horvát nap
Programajánló – Szombathely: Szent Márton napi vásár, díjátadó és horvát nap
A november 9-10-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Food Truck Show a szombathelyi Fő téren: görög fánk dubaji csokival, mézes-chilis harcsa és az ország egyik legjobb kacsatepertője is megkóstolható
A hagyományos görög fánk dubaji csokival, a mézes-chilis harcsa és az ország egyik legjobb kacsatepertője is kihagyhatatlan a hétvégi Food Truck Show-n. Május 23. és 25. között közel húsz mozgó street foodos érkezik Szombathely főterére, ahol az ismerős és vadiúj kocsik mellett egész hétvégén helyi zenészek lépnek fel a One Man Stage színpadán, ráadásul a gyereknapi vurstli sem marad el.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Programajánló – Szombathely: Food Truck Show, gyereknapi forgatag, kutyás tájfutás és hősök napi megemlékezés
A május 24-25-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Vádat emeltek a fiatal sofőr ellen, aki súlyos balesetet okozott Celldömölk közelében
Két utasa súlyosan, ő maga könnyebben sérült meg abban a balesetben, amelyet egy fiatalkorú nő okozott tavaly nyáron a 84-es főúton. A Szombathelyi Járási Ügyészség most közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat ellene.
Fejlesztések a Bolyaiban: felújított laborok, új robotok
Két jelentős fejlesztési projekt megvalósulását is bejelentették a napokban az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A két beruházás összértéke több mint 120 millió forint, és a természettudományos laborok korszerűsítését, valamint egy nagyszabású robotikafejlesztést is foglal magába, számol be róla a Bolyai Bolyongó, az iskola hivatalos közösségimédia felülete.
Augusztusban indulhat a magyar AI-hatóság
Az Európai Unió előírásainak megfelelően Magyarországon is feláll egy új szabályozó szerv, amely a mesterséges intelligencia (AI) használatát felügyeli majd. A hatóság augusztustól kezdi meg működését, első körben a Nemzetgazdasági Minisztérium részeként, számolt be róla hírlevelében Sipos Zoltán, stratégiai AI-szakértő, aki részt vesz a minisztériumi előkészítő munkában.
Zsiday Viktor: Rövid távú politikai nyereségért áldozzák fel a hosszú távú gazdasági érdekeket
A magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről, a befektetési döntések mögötti pszichológiáról és a jegybanki szerepzavarról is beszélt Zsiday Viktor a Telexnek adott interjújában. A portfóliómenedzser szerint a legnagyobb kérdés ma az, meddig tud EU-konform maradni a magyar gazdasági rendszer.
Érmekkel zártak a Leo Karate-do SE versenyzői a magyar bajnokságon
A hétvégén Budapesten, a Megyeri úti Sportcsarnokban rendezték meg a WKF Magyar Karate Bajnokságot, ahol a Leo Karate-do SE négy versenyzővel képviseltette magát.
OSZAR »