
Trump tanácsa: a bevándorlók fussanak cikkcakkban a krokodilok elől
Az aligátoroktól, krokodiloktól és kígyóktól hemzsegő vizenyős területen múlt kedden indult meg az építkezés, a munkálatokkal egy hét alatt végeztek is. Az ötezer főre tervezett, Aligátor Alcatraz néven is emlegetett létesítményben nagy sátrakban helyezik el a bevándorlókat. Helyi tisztségviselők közlése szerint minimális biztonsági berendezésekre lesz csak szükség, mert a természetes akadályoknak köszönhetően a területet gyakorlatilag lehetetlen elhagyni vagy megközelíteni.
A gyűjtőközpontba kedden ellátogatott Donald Trump, aki ugyan elismerte, hogy a létesítmény „ellentmondásos”, de azt is hangsúlyozta, hogy ez őt nem érdekli. Az amerikai elnök tanácsokat is adott, hogyan lehet elmenekülni a veszélyes állatok elől. „Cikkcakkban kell futni, így a túlélés esélye egy százalékkal nő” – viccelődött az elnök a sajtónak. Amikor ezután megkérdezték, hogy valóban az-e az elképzelés, hogy ha egy rab megpróbál megszökni, akkor majd felfalják az aligátorok, az elnök azt válaszolta: „Ez a koncepció. Nem szép, de ez a koncepció”.
A floridai mocsárvidéken létesült központ fenntartása a becslések szerint évente 450 millió dollárba fog kerülni. A floridai rendőrség által őrizetbe vett bevándorlókat, illetve a bevándorlási és vámhatóság (ICE) őrizetébe került külföldieket fognak ott elhelyezni – idézte az amerikai belbiztonsági minisztériumot a Telex..
Fotó: FOX4/Youtube

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.