km/óra
  2025.06.21., szombat  •  Alajos, Leila napja
Vádat emeltek a NAV ex-vezetője ellen

Vádat emeltek a NAV ex-vezetője ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen.

 

Az Európai Unión kívülről érkező árucikkek közvetett vámkezeltetésével foglalkozó gazdasági társaságok képviselője 2016-ban az egyik cég nevére kiállított üzemanyagkártyát adott át rendszeres használatra a NAV egyik akkori vezetőjének, aki azzal a saját tulajdonú gépkocsijába ingyen tankolt.

 

A képviselőnek a kártya átadásával az volt a célja, hogy a volt pénzügyőr alezredes biztosítsa a képviselt cégek "problémamentes" vámkezelését. A volt NAV-vezető az üzemanyagkártyával 2016 októbere és 2017 júniusa között 58 alkalommal, mintegy 850 ezer forintért tankolt.
   

Közölték azt is: 2016 decemberében a képviselő a NAV egyik járőrével megállapodott abban, hogy a pénzügyőr a vámkezelések számához igazodó rendszeres anyagi juttatásért cserébe folyamatosan segíti az általa közvetített ügyfelek konténereinek "gördülékeny" vámkezelését. A pénzügyőr az importáló cégeket a "képviselt" gazdasági társasághoz irányította és vállalta, hogy ezeknél a cégeknél nem folytat le szúrópróbaszerű vámellenőrzéseket.

 

Az érintett gazdasági társaság képviselője ezen megállapodásnak megfelelően 2016 decembere és 2017 augusztusa között több alkalommal, legalább 285 ezer forintot adott át a pénzügyőr főtörzsőrmesternek. A korrupciós ügyletet a járőr akkori élettársa is támogatta, a vesztegetési pénzből ő is részesült. A nyomozás során a volt vezető beismerő vallomást tett, míg a vámkezeléseknél eljáró pénzügyőr és élettársa tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az érintett cégek képviselőjeként eljáró személy beismerő vallomást tett az ügyben. (MTI)
    

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
Savaria Fórum 34. évfolyam 14. szám - 2025.06.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megy a gőzöst játszottak a bakterral a késő vonatra váró utasok Balatongyörökön
Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumpilfejű palacsinta.
Bloomsday Szombathely 2025: Íme a teljes program!
Bloomsdayre fel! Kortárs alkotókkal, irodalommal, zenével és performanszokkal érkezik Szombathely egyedülálló kortárs összművészeti fesztiválja 2025. június 13. és 16. között a Leopold Bloom sétánnyá avanzsált Rákóczi Ferenc utcában. A négynapos rendezvényt dr. Nemény András polgármester, Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Fő téri Joyce-szobornál, majd felvonják Bloomlandia zászlaját, és a porcukor-pecsételés, sörcsapolás sem marad el.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Meghalt egy hatéves kislány a Palatinus strandon
Tragédia történt szombaton délután a budapesti Palatinus strandon: meghalt egy hatéves kislány a gyermekmedencében.
Bloomsday Szombathely 2025: Éljen Joyce! Éljen Szombathely! – kezdetét vette az egyedülálló művészeti fesztivál (képgalériával)
Pénteken délután kezdetét vette a 2025-ös Bloomsday Szombathelyen, hagyomány szerint a Fő téri James Joyce szobornál. Köszöntőt mondott dr. Nemény András, Ragnar Almqvist Írország magyarországi nagykövete és az idei fesztivál díszvendége, Nádasdy Ádám író.
OSZAR »