km/óra
  2025.05.29., csütörtök  •  Magdolna napja
„Vigyázzanak rá, és szeressék, ez egy nagyon jó hely” – felavatták az új szombathelyi Szedreskert Bölcsődét

„Vigyázzanak rá, és szeressék, ez egy nagyon jó hely” – felavatták az új szombathelyi Szedreskert Bölcsődét

Megtelt élettel a város vadiúj, zöldbölcsődéje a déli városrészen, amit most ünnepi műsorral fel is avattak. Beszédet mondott dr. Nemény András polgármester, Tóth Kálmán képviselő és Sebestyén Bianka, a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmények (EBI) vezetője, Ipacs Bence plébános pedig felszentelte az épületet.

2025. január 13-án eljött a nagy nap: ünnepélyes keretek között felavatták és felszentelték Szombathely vadiúj bölcsődéjét, a Szedreskert Bölcsődét a déli városrészen. Az ünnepségen jelen volt dr. Nemény András polgármester, dr. László Győző és Horváth Attila alpolgármesterek, Tóth Kálmán, a körzet képviselője, Kelemen Krisztián tanácsnok, Putz Attila képviselő, az Oktatási, Kulturális és Civil Bizottság elnöke, Sebestyén Bianka, a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmények (EBI) vezetője, az intézmény dolgozói, valamint az ide járó gyerekek és szüleik is.

„A jövőbe fektettünk”

Elsőként dr. Nemény András polgármester köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, ez valóban egy ünnep, hiszen jól emlékszik arra a napra, amikor 2023 decemberében itt állt Tóth Kálmánnal és Sebestyén Biankával egy sajtótájékoztatón, miközben a háttérben még csak a földmunkák zajlottak, és megígérte, hogy 2025 januárjában nemcsak az épület fog állni, hanem már birtokba is veszik azt a bölcsisek.

„Őszintén szólva, leginkább csak reméltem, hogy ez tényleg meg fog történni és minden abban az ütemtervben halad majd, amit elképzeltünk. Meg kell valljam, általában van nagy képzelőerőm, de amikor arról van szó, hogy valamilyen papíron lévő rajzból kellene épületeket elképzelnem, vagy mondjuk kiállok a szabadba, és még csak a földmunkák zajlanak, akkor nagyon nem vagyok ebben jó. Úgyhogy inkább a hitem volt meg, az viszont nagyon erősen. Hitem van leginkább abban, hogyha jó emberek összeállnak és együtt dolgoznak, akkor abból valami csodálatos dolog tud születni. És itt nagyon jó emberek álltak össze, így azt láttam, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy sikerre legyen ítélve ez a projekt” – mondta.

Hozzátette: a tavaly áprilisi bokrétaünnepnél pedig, látva az épületet, ami már a képzeletét is lendületbe hozta, már nagyon bátran és magabiztosan tudta mondani, hogy a város egyik legjobb bölcsődéje lesz ez. Egy olyan pont, ami a helyi közösség, Szentkirály jövőjéről is szól, hiszen egy bölcsőde a jövő iránti elkötelezettség szimbóluma. Persze nagyon fontosak az infrastrukturális feltételek ebben a városrészben is – mondta –, hiszen az emberek mindig azt mondják, utak, járdák, hidak kellenek sok egyéb más mellett, de talán még ennél is fontosabb, hogy tudjunk gondoskodni a saját gyerekeinkről.

„Azt gondolom, hogy mindent megkaphatnak majd itt a gyerekek: a bölcsőde biztonságot fog adni, egy szeretetteljes környezetben, modern eszközökkel, de úgy, hogy közben a hagyományainkat is végig meg tudjuk tartani. Itt teszik a gyerekek életük első legfontosabb lépéseit és ezek nem lehetnek göröngyösek. Tudom, hogy a legnehezebb dolog a világon az, amikor akár csak átmeneti időre is, de el kell engednünk a gyerekeket, hiszen a legféltettebb kincseinket akarjuk másokra bízni. De higgyék el, itt kimondottan jó helyek lesznek. Itt megvan a szakmai tudás, a barátságos környezet és a nagyon barátságos emberek és ez volt a célunk abban a pillanatban, amikor 600 millió forintot pályáztunk meg az Európai Uniónál erre a projektre és vállaljuk a működési költségeket a nagyon nehéz a gazdasági helyzet ellenére is. De ez egy édes teher, mert a jövőbe fektettünk, mert hiszünk önökben, a gyerekeinkben és a közösségünkben” – emelte ki, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a projektben és azt kívánta a dolgozóknak, gyerekeknek, szülőknek, hogy lakják be az épületet, tegyék igazán otthonossá, vigyázzanak rá, és szeressék, hiszen ez egy nagyon jó hely.

„A hagyományok köteleznek”

Tóth Kálmán, a déli városrész önkormányzati képviselője köszöntőjében elmondta: szívét-lelkét beleadta a bölcsőde létrejöttébe, akárcsak a tervező és a kivitelezőcsapat, hiszen mindannyian végig itthon voltak, neki végig ez a gondolat motoszkált a fejében az alatt az egy-másfél év alatt, amióta megfogant a gondolat, és elindult az egész beruházás. „Itthon volt a tervező, amikor kijött, és azt mondta: srácok, ez az épület pont erre a terepre van kitalálva. Itthon voltak a munkatársaim a Városfejlesztési Kft.-nél, akik az első pillanattól kezdve biztosítottak arról, hogy ez létre fog jönni, még akkor is, amikor első nekifutásra nem tudtuk megvalósítani a projektet. Itthon volt az EBI vezetője, amikor megkérdeztem, hogy mi lesz a bölcsőde neve, és azt mondta, hogy mit kell ezen gondolkodni: Szedreskert” – mesélte, megköszönve mindenki munkáját.

Felidézte, hogy egy nagyon leromlott épületkomplexum állt itt, de mivel azt is mindenki a magáénak érezte valamilyen szinten, nagyon odafigyelt a kivitelező és a tervező is arra, hogy amit csak lehet, megtartsanak ebből az emlékből. Ezért tartották meg a régi kutat, igaz, már csak díszkútként és ezért épült egy fal is a régi épület tégláiból, melyen egy tábla is emlékeztet arra, hogy milyen intézmény állt itt.

„Mi a folytonosságban hiszünk. Abban, hogy a déli városrész és Szentkirály hagyományai köteleznek minket. És amikor voltak rosszabb időszakaink, amikor elvesztettük az iskolánkat és az óvoda egyedül maradt, mint intézmény, nekem már akkor megvolt az a gondolatom, hogy ez nem lehet így. Mivel az iskolák már nem hozzánk, a városhoz tartoznak, hanem az államhoz, tudtuk, hogy az alsó szinten van dolgunk: bölcsődét tudunk adni és sikerült is, flottul lebonyolítottuk a beruházást” – jelentette ki, hozzátéve, büszke, hogy képviselősége alatt elkészült az intézmény.

Egyedi, modern, fenntartható, környezettudatos

Sebestyén Bianka, az EBI vezetője arról beszélt, ez nemcsak egy újabb létesítmény a város életében, hanem egy olyan hely, ahol a legkisebbek biztonságban és szeretetben nevelkedhetnek, miközben szüleik nyugodtan végezhetik a munkájukat. Ez intézményhálózatuk kilencedik bölcsődéje, amivel ismét történelmet írnak, hiszen ez a második új bölcsőde Szombathelyen, ami a saját elképzeléseik, terveik szerint épülhetett meg.

„Nagy igény van a bölcsődei férőhelyekre. 12 évvel ezelőtt 380 férőhelyről indultunk, és a mai nappal 640 férőhelyes lett az intézményhálózatunk. Mi ez, ha nem nagyléptékű fejlődés, előrehaladás, jövőbe tekintés? Az új épületet sok egyedi elgondolás, modern, fenntartható, energiatakarékos kialakítás jellemzi. Egyedi a térrendezés, egyes helyiségek kialakítása, a városban egyedülálló módon korszerű napelemmel és hőszivattyúval lett felszerelve a bölcsőde. Minden csoportszobához saját fürdő és öltöző tartozik, három szín és három különböző kisállat szimbólum alapján, jól elkülönítve, segítve a gyermekeket a saját biztonságos tereik megtalálásában: a sárga a cica, a narancs a nyuszi, a zöld a kutya. A játszóudvar két tematikus részletre oszlik az állatok és a természet témakörében, a telepített játszóeszközök magas minőségűek, sokféle színes növényzet átgondolt ültetése, esztétikus elrendezése történt és az utcafronton megóvásra került két értékes tiszafa is” – sorolta.

Külön, név szerint köszönetet mondott mindenkinek, akinek hála megszülethetett az épület, ám, mint mondta, egy bölcsőde nem csak egy tervezői konstrukció. A szellemisége, a szakmai tartalma, a benne dolgozók elhivatottsága teszi teljessé, ebben a bölcsődében a környezeti nevelés, a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítása, a környezettudatos magatartás megalapozása kap központi szerepet. Kiemelte a kollégákat is, akik elhivatottsága, szakmai tudása és szeretete a legfontosabb pillérei az intézménynek.

Szólt a szülőkhöz is: „Tudjuk, hogy gyermekeik számára a legjobbat szeretnék, és mi itt, ebben az új bölcsődében arra törekszünk, hogy ezt a bizalmat meg is háláljuk. Modern, barátságos környezetet teremtettünk, amely a legkorszerűbb nevelési módszereket és eszközöket kínálja. Célunk, hogy gyermekeik számára egy második otthont nyújtsunk, ahol örömmel töltik napjaikat, és ahol életük legelső fontos lépéseit megtehetik.” Kiemelte: a bölcsőde megnyitása nem csak a helyi közösség számára nyújt lehetőséget, hanem hosszú távon is hozzájárul a város fejlődéséhez és a családok jólétéhez.

„Egy új fejezet kezdete, tele reménnyel és lehetőséggel”

„Külön öröm számunkra, hogy ez az új bölcsőde egy templom közvetlen szomszédságában épült. Az, hogy ma nem csak egy épületet avatunk fel, hanem meg is áldjuk azt, különleges lelki többletet ad ennek az eseménynek. A házszentelés szertartása emlékeztet bennünket arra, hogy minden, amit teszünk, nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is jelentőséggel bír. Hiszem, hogy ez az áldás erőt ad majd a mindennapi munkánkhoz, és megerősíti közösségünket abban a hitben, hogy a gyermekek nevelése az egyik legszentebb feladat. Az új bölcsőde megnyitása egy új fejezet kezdete, amely tele van reménnyel és lehetőségekkel. Bízom benne, hogy ez az intézmény hosszú évekig szolgálja majd a közösséget, és hogy a gyermekeink itt találják meg az első barátokat, az első mosolyokat és a legfontosabb tanulságokat az életükben” – zárta.

A beszédek után a Szombathelyi Egyesület Bölcsődei Intézmény Csiribiri Kórusának ünnepi műsora következett, a dalokat pedig nemhogy szájtátva, de táncolva hallgatták a legkisebbek. Utánuk az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttesének két táncosa, Horváth Mirtill és Pál András Bálint is táncra perdült, zárásként pedig Ipacs Bence plébános megszentelte a Szedreskert Bölcsőde tornaszobáját és csoportszobáit is.

CzB

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
Elfogadták a Szedreskert Bölcsőde közbeszerzési kiírását
Elfogadták a Szedreskert Bölcsőde közbeszerzési kiírását
Egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk a Déli Városrész életében, írja Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!), a körzet önkormányzati képviselője közösségi oldalán.
Szedreskert Bölcsőde: Megtörtént a bontás, megvolt az első kooperáció
Szedreskert Bölcsőde: Megtörtént a bontás, megvolt az első kooperáció
Lebontották a régi tanoda épületeit a leendő szentkirályi Szedreskert Bölcsőde építésének helyt adó területen, és megtörtént a megbízó város első kooperációja a kivitelező céggel, tervezővel, szakhatóságokkal, felelős műszaki vezetővel. Erről Tóth Kálmán, a körzet képviselője (Éljen Szombathely!) adott hírt.
Ütemterv szerint haladt a Szedreskert Bölcsőde építése
Ütemterv szerint haladt a Szedreskert Bölcsőde építése
Elkészült a födém, állnak az oromfalak és a csoportszobák válaszfalai is a helyükre kerültek a szentkirályi bölcsődénél.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.
December 16-án nyithat a Szedreskert Bölcsőde
December 16-án nyithat a Szedreskert Bölcsőde
Ma megindult a Szedreskert Bölcsőde műszaki átadás-átvételének folyamata, tájékoztat a déli városrész közösségimédia csoportjában Tóth Kálmán, helyi önkormányzati képviselő.
Hamarosan benépesül a Szedreskert Bölcsőde
Hamarosan benépesül a Szedreskert Bölcsőde
Ütemterv szerint halad a Szedreskert Bölcsőde építése Szentkirályon. Finisben tart a munka, két hónap van hátra az átadásig. A beruházásra 600 millió forint pályázati támogatást nyert az önkormányzat. Három csoportban 40 gyermeket fogad az új intézmény, ami Szombathely kilencedik bölcsődéje. A városrészen sok a fiatal család, nagy az igény a férőhelyekre. Még lehet jelentkezni.
Hamarosan birtokba vehetik a gyerekek a Szedreskert Bölcsődét
Hamarosan birtokba vehetik a gyerekek a Szedreskert Bölcsődét
Hamarosan benépesül a Szedreskert Bölcsőde Szentkirályon. A beruházásra 600 millió forint pályázati támogatást nyert az önkormányzat. Három csoportban 40 gyermeket fogad az új intézmény, ami Szombathely kilencedik bölcsődéje. Az új bölcsőde munkahelyeket is teremt majd.

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Food Truck Show a szombathelyi Fő téren: görög fánk dubaji csokival, mézes-chilis harcsa és az ország egyik legjobb kacsatepertője is megkóstolható
A hagyományos görög fánk dubaji csokival, a mézes-chilis harcsa és az ország egyik legjobb kacsatepertője is kihagyhatatlan a hétvégi Food Truck Show-n. Május 23. és 25. között közel húsz mozgó street foodos érkezik Szombathely főterére, ahol az ismerős és vadiúj kocsik mellett egész hétvégén helyi zenészek lépnek fel a One Man Stage színpadán, ráadásul a gyereknapi vurstli sem marad el.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Programajánló – Szombathely: Food Truck Show, gyereknapi forgatag, kutyás tájfutás és hősök napi megemlékezés
A május 24-25-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Belehalt a sérüléseibe a januárban Szombathely határában balesetet szenvedett fiatalember
A VW egy erősen jobbra ívelő kanyarban sodródott át a szemközti sávba, ahol egy MG belehajtott az oldalába. A 20 év alatti fiatalembert négy hónapja válságos állapotban szállították kórházba.
legfrissebbek
A visszapillantó tükröt eltakaró szájmaszk okozott balesetet Uraiújfaluban
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Uraiújfaluban, a Szentivánfa utca és a Petőfi utca kereszteződésében. Egy Seat személyautó vezetője balra akart kanyarodni, de későn vette észre a jobbról érkező kerékpárost, és elütötte.
Halmosi Zoltán Vas Vármegyei Kupa: kialakult a döntő és a bronzmérkőzés párosítása
Az éremosztókra június 4-én, szerdán kerül sor, méghozzá Celldömölkön.
Új helyszínen is várják a gyermekeket Erzsébet-tábori osztálykirándulásra
Idén először a Zánkai Erzsébet-tábor mellett a Zalaszabari Erzsébet-tábor is osztálykirándulásoknak ad otthont ősszel - közölte a Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány.
A hétvégére visszatér a nyárias idő
A hét végére visszatér a nyárias idő: a hőmérséklet csúcsértéke emelkedik, és vasárnap már 30 Celsius-fok felett alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Késhet az infúzió, hiányozhat a kötszer – újabb központosítás az egészségügyben
Mostantól nemcsak azt döntik el központilag, hogy a kórházak milyen orvosi eszközöket kapnak – például kötszert, tűt vagy infúziót –, hanem azt is, hogy ezekért mikor és hogyan fizetnek. Egy május 28-án megjelent új kormányrendelet értelmében a beszerzések után a pénzmozgások is az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) kezébe kerülnek, elvonva az intézmények pénzügyi mozgásterét. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint ez akadozó ellátáshoz, raktárhiányhoz, sőt eszközhiányhoz is vezethet, ami végső soron a betegek kezelését veszélyeztetheti.
OSZAR »