km/óra
  2025.06.01., vasárnap  •  Tünde napja
Egy tisztább, rendezettebb Szombathelyért közösen kell tenni

Egy tisztább, rendezettebb Szombathelyért közösen kell tenni

Sajtótájékoztatót tartott a "Vigyázzunk Együtt Szombathelyre!" elnevezésű köztisztasági program részleteiről dr. Nemény András, Szombathely polgármestere és Horváth Soma alpolgármester. Több közösségépítő, szemléletváltó akciót is meghirdetnek a tisztább városkép érdekében, például a Városi nagytakarítást és a Fogadj örökbe egy parkot!.

 

Dr. Nemény András polgármester a sajtótájékoztató elején hangsúlyozta, hogy Szombathely városvezetésének egyik kiemelkedő célja a közterületek rendezettségének és tisztaságának folyamatos biztosítása. Úgy fogalmazott, elég nagy a baj Szombathelyen, ezért muszáj valamit tenni. Ez azonban nemcsak politikai döntés, hanem a késztetést belülről, szívből kell érezni, szemléletváltásra van szükség. Csak együtt, közösen lehet tenni ez ügyben, ezért indítják el a „Vigyázzunk Együtt Szombathelyre!” elnevezésű  köztisztasági programot. 


A polgármester elmondta, hogy a zöldterületek rendezésére az elmúlt évekhez képest 90 millió forint többletfedezet áll a parkfenntartó cég, a Szompark Kft. rendelkezésére, ezen a járvány ellenére sem változtattak. A közgyűlés elé kerülő előterjesztésben példamutatásra ösztönzik a képviselőket. Arra kérik a 14 egyéni választókerületi képviselőt, hogy az idei évtől minden évben legalább egy alkalommal szervezzenek szemétszedést a körzeteikben. Ezzel ugyanis jelentősen hozzájárulhatnak a körzetük szebbé és tisztábbá tételéhez a lakosság bevonásával. Ezen kívül a „Te szedd!” akcióhoz hasonlóan évente 1 alkalommal „Városi nagytakarítást” is szerveznek majd.  Továbbá kezdeményezik a „Fogadj örökbe egy parkot” program elindulását is, melyben felhívással fordulnak a városban működő gazdasági társaságokhoz, civil szervezetekhez, intézményekhez, baráti társaságokhoz. Erre a kezdeményezésre egyébként már most is van jelentkező. A polgármester hozzátette, hogy reméli, ilyen formában mindegyik parknak lesz őre. 


Elmondta még, hogy az illegális hulladéklerakás elleni küzdelem elején járnak, de pozitív tapasztalataik vannak. Külön figyelmet fordítanak a Parkerdőre, ahol komoly méreteket ölt az illegális szemétlerakás. Ezen kívül a bevásárlóközpontok parkolóinak rendezettsége érdekében a városvezetés megkereste a nagyobb kereskedelmi cégeket.


A polgármester hangsúlyozta még, szeretnék, ha Szombathely tiszta, szép, rendezett város lenne, ehhez együtt kell vigyázniuk a megyeszékhelyre. 


Horváth Soma alpolgármester szerint is szemléletváltásra van szükség. Elmondta, hogy 2010 és 2019 között 51 millió forintot költött az önkormányzat az illegális hulladék elszállítására. A 2015-2016. években az illegálisan elhelyezett hulladékok elszállítására fordított összegek jelentős részét a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mellett elhelyezett hulladékok elszállításának költsége jelentette.


Ezen mindenképpen változtatni szeretnének, ezt szolgálják a már megtett intézkedések, a kamerarendszer telepítése. Ennek hozománya, hogy jelenleg 4 folyamatban lévő büntetőeljárás és hat szabálysértési eljárás van az illegális lerakás miatt. 
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Belehalt a sérüléseibe a januárban Szombathely határában balesetet szenvedett fiatalember
A VW egy erősen jobbra ívelő kanyarban sodródott át a szemközti sávba, ahol egy MG belehajtott az oldalába. A 20 év alatti fiatalembert négy hónapja válságos állapotban szállították kórházba.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Halálos baleset történt Szombathelyen: gyalogost ütöttek el a Dolgozók útján
Halálos baleset történt Szombathelyen, a Dolgozók útján szombat este. A korábbi információkkal ellentétben nem rollerest, hanem gyalogost ütött el egy Sé irányába tartó autó.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fantasztikus évet zártak a NER-cégek
Továbbra is rendkívül nyereségesen működnek Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti barátjához, Mészáros Lőrinchez és családi köréhez köthető vállalkozások, de jól megy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter feleségének honlappal és telefonszámmal sem rendelkező cégének is, derül ki a friss pénzügyi beszámolókból, amelyeket a 444.hu szemlézett.
Virtuális utazás Spanyolországba
Spanyolországban tehettek egy virtuális utazást azok, akik csütörtökön a Jászai Utcai Közösségi Térbe látogattak el.
Bajnokok Ligája 2025: története első győzelmét aratta a PSG
A Paris Saint-Germain története során először nyerte meg a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a sorozat szombati, müncheni fináléjában kiütéses, 5-0-s sikert aratott az Internazionale felett.
Holdbeli csónakos díjátadó gála 2025: Németh Judit lett a Weöres Sándor Színház örökös tagja, Mari Dorottya az évad színésze
Rangos díjakat adtak át május 31-én, szombaton a Weöres Sándor Színház évadzáró gálaműsorán. A Holdbeli csónakos díjátadó idén is a színház egyik legfontosabb eseménye volt: örökös tagság, évad színésze díj, közönségdíj és háttérdolgozói elismerés is gazdára talált.
Így egykerekeztek motorosok a forgalmas Rohonci úton
Visszatérő közlekedési probléma Szombathelyen, hogy vannak, akik versenypályának használják a közterületeket. A 112Press.hu-nak egy olvasó küldött arról friss videót, ahogyan fiatal motorosok egykerekezve versenyeznek a négysávos Rohonci úton, a város szívében.
OSZAR »