km/óra
  2025.05.31., szombat  •  Angéla, Petronella napja
Fejlesztések a Bolyaiban: felújított laborok, új robotok

Fejlesztések a Bolyaiban: felújított laborok, új robotok

Két jelentős fejlesztési projekt megvalósulását is bejelentették a napokban az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A két beruházás összértéke több mint 120 millió forint, és a természettudományos laborok korszerűsítését, valamint egy nagyszabású robotikafejlesztést is foglal magába, számol be róla a Bolyai Bolyongó, az iskola hivatalos közösségimédia felülete.

A „Selye János Diáklaborhálózat” pályázat segítségével az iskola 84,7 millió forint támogatást kapott. Ebből többek között új laborberendezéseket, biológiai vizsgálatokhoz szükséges eszközöket és vegyszereket szereztek be, valamint felújították a laborhelyiségeket is, írja a Bolyai Bolyongó, arra is kitérve: a beszerzett felszereléseket a diákok például anatómia, biológia, biotechnológia vagy élettan órákon tudják majd használni. Ez nagy segítséget jelent abban, hogy az érdeklődő tanulók már fiatalon jobban elmélyülhessenek a természettudományok világában.

A másik projekt során az ELTE Savaria Egyetemi Központ BDPK és a Bolyai iskola közösen 419 darab oktatási robotot kapott, összesen 38,7 millió forint értékben. A robotok főként az alsó tagozatos gyerekek oktatását segítik. A cél az, hogy a gyerekek játékos módon, élvezettel tanuljanak olyan fontos készségeket, mint az algoritmikus gondolkodás vagy a digitális világ működésének megértése.

A hivatalos átadó ünnepség második részében a vendégek megnézhették, hogyan használják a tanárok és diákok az új laborfelszereléseket. Baranyai József és Szabó Bence Farkas tanárok irányításával a tanulók bemutatták, milyen kísérleteket és foglalkozásokat tudnak tartani az új eszközökkel.

Az átadón ott volt dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja és Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség oktatási igazgatója is.

Fotók: Bolyai Bolyongó/Kalincsák Balázs
 
kapcsolódó cikkek
Szabó Bence Farkas: Lelkesedem a tudományért
Szabó Bence Farkas: Lelkesedem a tudományért
Második alkalommal adták át a Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díjat, amelyet idén huszonkét pedagógusnak ítélt meg a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány kuratóriuma. A díjazottak között szerepel Szabó Bence Farkas, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium kémia-biológia szakos tanára. A díjról, oktatásról, inspirációkról és lehetőségekről a Bolyai laborjában beszélgettünk.
Bolyais érmek a Nemzetközi Biológiai Diákolimpiáról
Bolyais érmek a Nemzetközi Biológiai Diákolimpiáról
A három bronz- és egy ezüstérmet begyűjtő négyfős magyar csapat tagja volt Dinnyés Olivér - felkészítő tanárai Baranyai József és Szabó Bence Farkas - , az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója. A kazahsztáni Astanában 80 ország közel 320 versenyzője mérte össze tudását a biológiai diákolimpián.
Nagyértékű fejlesztés a Bolyai iskola természettudományos laborjában
Nagyértékű fejlesztés a Bolyai iskola természettudományos laborjában
A Selye János Diáklabor Pályázat keretében jutott csúcstechonológiás eszközfejlesztéshez, 80 millió forint értékben, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.
Bolyais tanárt és diákot díjazott a Richter Gedeon Nyrt. 
Bolyais tanárt és diákot díjazott a Richter Gedeon Nyrt. 
Szabó Bence Farkas, a Bolyai gimnázium kémia-biológia tanára harmadszor nyerte el a Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díjat, tanítványa, Káldy Fruzsina Talentum ösztöndíjban részesült.
A Bolyai ismét az ország húsz legjobb gimnáziuma között
A Bolyai ismét az ország húsz legjobb gimnáziuma között
Ismét előkelő helyen végzett a Bolyai gimnázium, a HVG országos középiskolai rangsora alapján. A vidéki középiskolák között az országban a harmadik legjobb, míg összesítésben a 15. a Bolyai a lap 100-as listáján. A legjobb tízbe a budapesti gimnáziumok közé csak egy vidéki iskola fért be.
Bolyais diák nyerte a Nemzetközi kémiai torna magyar válogatóversenyét
Bolyais diák nyerte a Nemzetközi kémiai torna magyar válogatóversenyét
Rőthy-Gruber Péter, a Bolyai 11.a osztályos diákja megnyerte a Nemzetközi kémiai torna magyar válogatóversenyét (International Chemistry Tournament Hungary), és ezzel kvalifikálta magát a magyar csapatba. A megmérettetésre január 4-5-én került sor Budapesten, az ELTE Természettudományi Karán, a nemzetközi forduló pedig Bukarest városában lesz augusztusban, olvasható a Bolyai Bolyongó Facebook-oldalán.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Belehalt a sérüléseibe a januárban Szombathely határában balesetet szenvedett fiatalember
A VW egy erősen jobbra ívelő kanyarban sodródott át a szemközti sávba, ahol egy MG belehajtott az oldalába. A 20 év alatti fiatalembert négy hónapja válságos állapotban szállították kórházba.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Ikszelt Komáromban, így bennmaradt a harmadik vonalban a Haladás
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának zárófordulójában a Haladás Komáromban lép pályára. A vasiak 1-1es döntetlent játszottak, és mivel a Balatonfüred kikapott 3-2-re a Budaörstől, így a zöld-fehérek bennmaradtak a harmadik vonalban.
Művészeti 50 – könyvvel, filmvetítéssel és koncerttel ünnepelte kerek jubileumát Szombathely különleges intézménye a sportházban
Egész hétvégén ünnepel a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum, idén van ugyanis az intézmény fennállásának 50. évfordulója. Ez alkalomból különleges kiállításokkal, koncertekkel, megemlékezéssel és egy jubileumi könyvvel is készültek egykori és jelenlegi kollégák, diákok.
legfrissebbek
Sulyok Tamás akkora születésnapot kívánt Orbán Viktornak, hogy csak lesünk
A köztársasági elnök jogállása független a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomtól, elvileg semleges szereplője a politikai életnek. Nehéz ezt elhinni Sulyok Tamásról azok után, hogy ma elragadtatva, a jelzőket alig találva kívánt jó egsézséget Orbán Viktor miniszterelnöknek születésnapja alkalmából.
Ennyit kereshet az a csapat, amelyik megnyeri a Bajnokok Ligáját
Ma este 21.00-tól Internazionale-PSG döntőt rendeznek Münchenben, a dicsőség mellett érdemes belesni a kulisszák mögé, mennyivel lesz gazdagabb az a klub, amelyik elhódítja a trófeát. A meccset egyébként a marosvásárhelyi Kovács István vezeti.
A paticsfaltól a zsúptetőig: népi mesterségekre tanít a Vasi Skanzen új, élményalapú projektje
Ismerik a mesét, amiben a legkisebb fiúnak kell kitanulnia népi mesterségeket, hogy fel tudja építeni saját otthonát? A Vasi Skanzen jövő szezonban bemutatkozó PALLÉR-programjában e mese főszereplőjének nyomában próbálhatjuk ki a hagyományos ház építésének csínját-bínját – a sártapasztástól a zsúpfedésig.
MASZ-közgyűlés: maradt elnökségi tag Németh Zsolt, de maradt elnök Gyulai Miklós is
Két táborra szakadt a magyar atlétika: az egyik oldalon az elnök Gyulai Miklós és támogatói, a másikon Németh Zsolt, a Dobó SE edzője, Halász Bence mestere és az ő álláspontját osztók. A pénteki közgyűlés dönthetett volna arról, hogy a klubok többsége az egyik, vagy másik irányt szeretné, de végül egyik oldal sem örülhetett maradéktalanul.
A rekordmagas ÁFA óriási kísértés az adócsalásra
Tízmilliárdokat kaszálhatnak évente az adócsaló zöldség- és gyümölcskereskedők, rájuk csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán a budapesti nagybanin. Hetven embert vettek őrizetbe, és 9 milliárd forintot inkasszóztak az érintettek számláiról. Ami miatt évek óta megéri ÁFÁT-csalni Magyarországon, az a hazai gyümölcsökre és zöldségekre is rakódó, rekord magas, 27 százalékos ÁFA.
OSZAR »